Itt jártatok

2016. augusztus 3., szerda

Princess, a bátor

A bátor Princess - A világ egy macska szemszögéből

Sziasztok! Mint mondtam, lesznek történetek is. Ez egy folytatásos lesz, de csak kitalált. Ami majd saját, tehát én éltem át a cicákkal, ott majd feltüntetem ezt. Remélem tetszeni fog! :)

1. fejezet - Az első fény

Lassanként tisztult ki a látása. A vakító fénytől alig látott, de nem is csoda, hiszen két hét után végre már nem vak. Az alig két hetes kiscica pislogott néhányat, amíg megszokta az erős fényt. Nem volt gyszerű művelet, hiszen a nap épp delelőre járt.  Amint ez megtörtént, lassan, imbolyogva ugyan, de megindult, hogy feéderítse ezt a számára új világot. Saját magán kívül még három ugyanakkora pamacsot észlelt, valamit egy nagyobb szőrgombolyagot, amely gyanúsan anyu-illatot árasztott. Testvérkéi az anyja felé indultak, de ő úgy érezte, kalandorként vág neki a - számára hatalmas - egy négyzetméteres zarándoklatnak. Faltól falig dölöngélt, s hamar rá is jött, hogy mindenhol deszkákból készült falak állják útját, lába alatt pedig végig ugyanaz a kopott, kék pléd hullámzik. 
Egy hatalmas, csontos kéz nyúlt felé, mire a kiscica összegömölyödött, akár egy sündisznó. A göcsörtös, szőrös, és határozott kéz azomban gyengéden a tenyerébe emelte, majd lágy hangon beszélni kezdett a kis szerzethez, mintha értené őt:
- Te kis gézengúz! - az idős bácsi (merthogy ő volt a valaki, aki felemelte a kiscicát) cseppet sem tűnt ijesztőnek. Hófehér kócos haja a szemébe lógott itt-ott, keze pedig a csontosság ellenére puha volt - Nehogy aztán elkószálj, koboldka! 
Óvatosan visszahelyezte édesanyjához az elkószált báránykát, aki azonnal csatlakozott a lakmározásban testvéreihez. Az idős úr visszatelepedett hintaszékébe, és onnan csodálta tovább a kis családot. A hintaszék mögött, a szoba túlsó végén egy ajtó áll, rajta egy feirattal: Macskatenyésztő! Ingyen elvihető kismacskák! 
Az ajtó előtt három árnyék jelent meg, két nagyobb, feltehetően felnőtt, valamint egy kisfiú. A kilincs lenyomódott, az ajtó fölött elhelyezett harangok vidám csiningelésbe kezdtek, majd beléptek az első vevők.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése